Sunday, September 9, 2012

VIP vendég a fedélzeten

Nápolyban a szokásos délutáni munkámat végeztem a Lanai-on. Ez a hajónak az a szintje ahol teljesen körbe lehet járni, éttermek, kávézók, üzletek, bárok napozó terasz stb. váltják egymást. 300 méter egy irányba és ugyanennyi a másik oldalon. Nyugisabb amikor kikötős nap van, hiszen a vendégek nagy része leszáll az adott városban, és zsúfoltabb óceános napon, amikor az összes vendég fennt van a hajón. Szóval éppen itt tevékenykedtem amikor megszólalt a "céges" mobilom és a manegerem közölte, hogy egy bőröndszállító nagy ketreccel menjek le a 0. beszálló szintre. Amikor leértem ott sorakoztunk: a parancsnok, másodtiszt, a 7 maneger meg én. Egyszer csak begördült 2 lesötétített ablakú limuzin és kiszállt belőle egy őszes hajú nem túl öreg pasi meg egy nő, egy pár testőr kíséretében. Mindenkivel kezet fogott, ismerősként üdvözölték. Kiderült, hogy ő a cég tulajdonosa,  Micky Arison, Amerika 75. leggazdagabb embere. Ide jött a saját yactjával megnézni a legújabb hajóját. Bepakoltuk a bőröndjeit és a vállfás ruhákat, majd betoltam a terminálba ahol átvilágították és utána vihettük fel a hajóra. Ők a legfelső szinten kaptak egy lakosztályt. A bőröndökkel és 2 testőrrel lifteztem felfele a szobához. Vicces volt.  :) Itt maradtak pár napot, hajóztak velünk tovább.
Kaptam egy szabad délutánt ami azt jelentette, hogy délelőtt dolgoztam 8-13-ig majd 14-17 ig szabad órában voltam. Éppen Messinában voltunk úgy hogy ki is szálltam. Jó volt pihenni és kicsit kiszakadni a melóból. Csináltam pár képet is.








Ma éppen Livornóban vagyunk, innen üdvözlet mindenkinek!
Ricsi



No comments:

Post a Comment

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...