Saturday, October 13, 2012

Family time on the Breeze... :)

A múlt hétvégén meglátogatott a Családom a hajón. Már az első szerződésem elején a Magicen felfigyeltem rá, hogy akár hol kötünk ki, Jamaica, Cozumel stb. az onnan származó dolgozóknak megjelenik a családja a hajón arra a napra. Persze Amerikába elképzelhetetlen volt, hogy kiutaztassam a Családot egy napra. Most viszont a Breezzel itt hajózunk Európába, ezért már nyáron nézegettük a lehetséges időpontokat mikor tudnának meglátogatni és hol is tudnának felszállni. Most volt a legalkalmasabb időpont, mert Velencében 2 napig álltunk és a mi otthonunkhoz ez a port esik legközelebb.


Ahogy megérkeztünk a kikötőbe kolléganőmmel, Judittal lementünk értük. Minden felszállónak legyen az vendég, vagy dolgozó, rendes vámvizsgálaton kell átesnie, mivel a hajó amerikai felségterület. Átvilágítják a csomagokat, le kell vetni az öveket, fém tárgyakat kirakni mint egy reptéri vámvizsgálaton. Aztán az útleveleket elveszik és egy "visitor" kártyát adnak a látogatóknak amivel beléphetnek a hajóra. Én már persze hetekkel előre megkértem a belépési engedélyt, amit külön több vezetővel alá kellett íratni,
  le kellett  adni az adatokat, útlevél számokat.



Mindkettőnk kabinját lelátogatták és megkaptuk a finom hazai dolgokat. /süti, csoki, kávé stb./


Majd kb. 2-kor elindultunk bejárni a 17 emeletet, elejétől a végéig. Én délutánra szabadnapot kaptam, így mindent meg tudtam mutatni.


A spa szinten Ádám rögtön belevetette magát a hintaágyba.



A Lido szint felett, itt vannak esténként a kinti bulik. Itt 3 szintről lehet lelátni a medencékhez, van óriás kivetítő amin filmek, zenék mennek, körben bárok, éttermek.


Lépten-nyomon magyar dolgozókba botlottunk, akik szívesen beszélgettek és hallottak magyar szavakat.




Jó volt Őket látni. Nagyon élvezték a hajót.


Ha játszani nem is lehetett nekik, de sok mindent kipróbálhattak.


Zongora bár.


A hajó végében a medencék felett.


Az éttermeknél.


Játékterem gyerekeknek!


Olvasó szoba.


Ez az én munkahelyem, a Lanai szintje.


Pár óra séta után, jó volt megpihenni.


Megmutattam nekik azt, ahol én dolgozom a szobákban. Itt vannak a poharak, jég, és egyéb készletek amiket minden nap cserélünk.


Leonard a "főnököm" már az esti etapban.


A crew bárban megittunk egy wisky-colát, aztán kimentünk a Szent Márk térre szétnézni. Másnap is feljöttek hozzám, bár én már dolgoztam, de elég jól elboldogultak egyedül minden felé.


A hajó este messziről!



Séta a városban.


Másnap már egyedül navigáltak.




Volt játék, kávé, kaja, stb. Estig élvezhették a vendégszeretetemet, 7-kor tovább indultunk. Amíg a hajó kiállt a dokkból, Endrével a munkatársammal integettünk, fütyültünk nekik. Majd a távolba a főcsatornán elhajóztunk.
Ma újra Barcelonában. vagyunk!

Üdv: Ricsi





2 comments:

  1. Kedves Ricsi!
    Hihetetlen nagy öröm lehetett a családodnak, hogy meg látogathattak!
    Irigylésre méltó helyen dolgozhatsz!
    Legyenek nagyon szép napjaid !
    Üdv;Éva

    ReplyDelete

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...