Sunday, December 9, 2012

Kérdések és válaszok

Az utóbbi héten rengeteg levelet kaptam sok-sok kérdéssel. Ezekre próbálok ebben a bejegyzésben kimerítő válaszokat adni.
 De előbb egy kis beszámoló. 
A múlt hétvégén végre eljött az idő és átkerültem egy másik csoportba. :)  3 héttel ezelőtt jelentkeztem a helyre, ahonnan pont egy magyar csaj ment el vakációra. /ez a helycsere egy másik csoportba  ilyen "kihalásos" alapon működik./ 
Tehát mostantól reggel 8-13-ig a szobákat takarítom mint eddig, azzal a különbséggel, hogy most a 9.emeleten van 26 szoba az én szekciómban. Kevesebb az erkély, és van egy mozgássérült kabin és egy luxus kabin /jakuzzival, és nagyobb szobákkal /. A stuardom most is nicaraguai mint eddig.
Délután viszont nem dolgozom, csak este 6-11-ig,  tehát minden délutánom szabad. Ahol kikötünk mindenütt ki tudok szállni most már, végre!!!:)
Az esti melóm a Lídón van, ez a hajó 10-12 emelete, mutatok egy képet róla.



A 10.-en vannak a napágyak, bárok, éttermek, medence. A 11. pihenő szint, a 12. pihenő és csúszdapark, és itt a kivetítő is.


Ez a kivetítővel szemközti oldal 11 és 12. emelet.
Szóval este itt a hajó apraja-nagyja a meló az tűrhető és nem nehéz.

Válaszok:
1. A pincéreknél  többféle időbeosztás van, hiszen 24 órában munka van, attól függően, hogy hova vagy beosztva /étterem, lidó, bár, crew dinner, crewmess, crewbar, raktár /, kiszolgálás, pakolás, feltöltés, tálca szedés, asztal rendezés a feladat. A kezdőket először betanítják az első pár hétben, ha már van gyakorlatod ezen a téren akkor a vendégekhez, ha még első szerződéses vagy akkor a dologzók kiszolgálásához osztanak be és ott lehet tovább fejleszteni a tudást. :) Mert ugye az 1200 fős legénységet is ki kell szolgálni valakinek. :) Van több lány is úgy hogy kibírható a meló.

2. Én azért a housekeepingben dolgozom, mert amikor én jelentkeztem, erre a pozícióra volt felvétel. Mivel én még csak 19  éves voltam, örültem, hogy egyáltalán bekerültem. /Elvileg 21 az alsó korhatár sok cégnél/. Most interjúztam a recepcióra ahova fel is vettek, de még várom mikor lesz a betanulás.

3. A hajón egyenruhában kell dolgozni, ezt részben kapjuk, részben megvásároljuk. Tehát otthoni ruha nem sok kell. Kényelmes cipőt érdemes hozni sajátot /fekete/ egyébként pár póló, rövid gatya, edző cucc, pizsama, papucs egy hosszú nadrág, egy pulcsi, fürdőgatya ennyi ruha bőven elég. :) Nem sok idő van használni a saját ruhát :) 
Viszont  kapszulás mosószert én otthonról hoztam.:)

4.Ahogy felszállsz a hajóra onnantól fél évig nincs szombat és vasárnap, minden nap 10 óra meló a beosztástól függő elosztásban. Reggelizni, ebédelni és vacsizni van szünet. Munkától függően van 2 hetente !!! 3 szabad óra. Ha beteg vagy, ellátogatsz a medical centerbe, ahol az orvos megvizsgál, ellát gyógyszerrel, felment a munka alól pár napra ha indokoltnak találja.

5. A konditermek füllosak, minden van és mindent lehet használni. Csak kitartás kell!



6. Amikor felszállsz a hajóra kapsz egy bankkártyát a számládhoz amire a fizetésed 2 hetente pénteken utalja a Miami központ. Mindig pontosan érkezik a pénz. Van egy bankautomata a dolgozóknak, ahol felvehetsz a pénzből, bármikor lekérdezheted az egyenleged. Haza is utalhatsz, vagy el is költheted :)

7. Internezteni kártyával lehet. Ez 20 dollárba kerül és 200 percig tart. Ha ki tudsz szállni a parton általában mindenütt jó wifi van, néha a hajón is be lehet fogni amikor még a kikötőben vagyunk.

8. Vannak kimondotta a dolgozóknak crew bulik. Ekkor a hajó egyik végén egy a vendégektől külön elszeparált rész van a dolgozók részére bocsájtva. Szoktunk szülinapi bulikat, kabinbulikat is tartani. A crewbarban a sör 1,5 $, Visky+ cola 1,5 $, üdítő, energia ital 0.6-1 $, csoki, chips 1 $. Elég jó áron van minden. 

9. Elektromos csatlakozás van amerikai és európai is, mivel ezeket a hajókat Európában építik. Tehát átalakító nem kell.

10. A főnökök általában jó fejek, de nagy az ellenőrzés, be kell tartani a szabályokat mindenkinek. Amikor kezded a melót a saját számoddal  be kell csekkolni. Ez alapján látják mikor mennyit dolgoztál.



Remélem kielégítőek a válaszaim. Gyorsan bele lehet tanulni a dolgokba ha az ember rugalmas és akarja.  Régebbi bejegyzéseket is érdemes visszaolvasni, sok mindenről részletes leírás van az előző szerződésem történetei között. 

November 24-én volt egy éve hogy a cégnél dolgozom, és már nemsokára letelik a második szerződésem is. Most volt a hálaadás, nem sokára karácsony, szilveszter  röpülnek a napok és hetek. Január elején kiírják a februári leszállókat. Abban már mi is benne leszünk. A hét végén 5 magyar barátunk indult haza. Csak rövid búcsúzkodás volt, amikor 11-kor végeztem, mert reggel 5-kor kelni kellett /ki-be pakolós nap következett :)/

Mindenkinek üdvözlet, jelenleg Amerika és a Karib szigetek között hajózunk félúton. :)

Ricsi



No comments:

Post a Comment

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...