Saturday, July 18, 2015

Szülinapi party

Pár napja voltam a hajón ( 5 ) amikor a 23. szülinapom volt. Itthon még úgy gondoltam sok mindenkit akkor ugy sem fogok még ismertni, majd ünneplek egyet magamban. Elötte héten már otthon elöre tortáztunk, és Baribuliba is rendesen fel lettem köszöntve :)  Végül az egyedül ünneplésre nem került sor mert pár magyar ismerösöm és az új munkatársaim a recepcióról meglepi bulit szerveztek nekem, már akkor elkezdték a szervezkedést amikor még csak a hajó felé tartottam.  Kaja, pia, torta, volt minden és együtt  elmentünk este a szinházba egy showt is megnézni. A fotós kolléga csinált is rólunk csinibe pár beállitott képet, íme:




   Beával és Bencével a szinház elött pózoltunk!




Bea már azóta le is szállt a hajóról és jól megéremelt szabadságát tölti a világ másik felén :) Bence pedig egy másik hajóra került át. 




a recepción volt a buli, 



utána a bárban folytattuk. Beának is 2 héttel korábban volt a szülinapja úgy hogy dupla ünneplés volt.

Ennak már több mint egy hónapja.


Azóta az  útjaink általában teltházasak, 3200 -3600 fövel és úgy 1000 fö személyzettel szeljük a habokat :)
Szinte minden hétre jut egy szülinap, vagy egy búcsúbuli.


A munkatársaimmal és a fönökkel .....:)

Elég sok szabadidöm van. A beosztásom nagyon jó a 6-8 órát több részletben dolgozom le. Jut idöm böven edzeni, napozni, olvasni és kinti programokat szervezni.
Voltam búvarkodni is már egyet Cozumelben.

Sokat napozom, és olvasok, beszereztem hozzá a kellékeket is:


A legjobb .......:) barnitó :)


MIvel a könyvek ide-oda szállitása elég "súlyos" probléma ezért gondoltam egy könyv olvaso jól jön majd.

Letöltöttem pár könyvet és olvasgatok. 
Az idö nagyon jó 30-35 fok van. Voltunk ugyan a múltkor egy tornádós zónában az a cégnek elég "fájós" volt.
Az történt, hogy a 6. emeleten beázott kb. 40 kabin ezért a vendégeknek visszadtuk az út teljes árát és még kaptak egy lehetöséget, hogy a következö útjukat féláron foglalhatják le. Ez kb. 40000 dollár veszteség volt cirka pár óra alatt . :(
Éppen éjszakás voltam utána napokban, az ellátmányomat ( amivel dolgozunk, monjuk úgy kassza pénz ) 2000 rol 10000 re emelték fel a müszakomra, hogy a károsult vendégeknek tudjak fizetni. Ilyenek azért elég ritkán vannak.

Csináltam egy csomó képet amit ha sikerül a jövö héten fel tudok tölteni és a következö bejegyzésben már fel tudom rakni.

Addig is Adios mindenkinek!














No comments:

Post a Comment

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...